A minap sajtóhír látott napvilágot arról, hogy a Hoffmann Rózsa vezette államtitkárság heteken belül a kormány elé fogja terjeszteni az új nyelvoktatási stratégiát, amely szerint megszűnnének a nyelvi előkészítő osztályok (nulladik évfolyam), viszont minden középiskolában legalább két idegen nyelvet kell tanítani, valamint a felsőoktatásba (egyetem, főiskola) csak középfokú nyelvvizsga-bizonyítvány birtokában lehet jelentkezni. Az MTI sajtó-adatbankjában a héten megjelent egy statisztika, ez az elmúlt évtizedben akkreditált nyelvvizsgát szerzett 14-19 korosztályról szól. E szerint az évtized elején (2001-2003) tapasztalt növekedést és 2005-ös kiugró adatot (77 ezer fő) leszámítva, a középiskolás korban nyelvvizsgát szerzők éves száma egy 60 ezer körüli fős átlagra.

A találgatásokra válaszul a NEFMI oktatási államtitkársága közleményben cáfolta, illetve módosította az előző napi sajtóhíreket: így a készülő új közoktatási törvény koncepciója szerint a nyelvi előkészítő osztályok indításához a jelenleginél szigorúbb feltételeket fognak támasztani, de nem szüntetik meg magát az intézménytípust. Másrészt a nyelvi előkészítő évfolyamok fenntartáshoz szorosabb ellenőrzés és magasabb követelmények fognak párosulni. Az viszont közel biztosnak tekinthető, hogy a felsőoktatásba csak nyelvvizsgával lehet bejutni, erről már mi magunk is kifejtettünk kétségeinket – kíváncsiak vagyunk, az oktatási kormányzat miként biztosítja majd a hátrányos helyzetű gyermekek, iskolák, térségek hatékony nyelvoktatási feltételeit.

Az Európai Unióban a nyelvi kompetenciák terén a sereghajtók között vagyunk, ez a tény már közel egy évtizede közismert. Az, hogy a nemzeti nyelvoktatási stratégia megújításra szorul (volt egyáltalán korábban?), az mindenképpen méltányolandó az oktatáspolitika irányába. Viszont ha az indulási peremfeltételeket tekintjük, több mint kétséges a célok gyors megvalósítása. A HVG e heti offline száma külön cikkben foglalkozik a témával, amelyben felhívják az olvasó figyelmét, hogy ma már a gimnáziumi diákok kétharmada jár nyelvi különórára, ami felveti a közoktatásban dogozó nyelvtanárok, s magának a nyelvoktatásnak a minőségi problémáit. A nyelvtanárok esetében pedig nagyon sok a pályaelhagyó, akik a magánszférában (nyelviskolák, multinacionális cégek call centerei etc.) próbálnak szerencsét és eszük ágában sincs visszatérni a közoktatásba. Némiképp aggályosnak tűnik a két idegen nyelv kötelező tanításához való görcsös ragaszkodás, amikor azt látjuk, hogy az egy nyelv középfokon való elsajátítása is milyen nehézségeket okoz – a hivatkozott HVG írás szerint például az agrár-, a pedagógus és a műszaki felsőoktatásban végzett diákok negyedének esetében a nyelvvizsga hiánya miatt késik a diploma átvétele. És ez legalább annyira gátja a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének, mint az intézményeink többségét jellemző provincializmus.