Még a hétvége előtt beszélt Pokorni Zoltán a „lemorzsolódó diákok és a külföldre távozó diplomások képzésének finanszírozása” kapcsán, hogy az érintettek valamilyen formában „vállalják tettük következményét”, magyarán utólag tegyenek valamit vissza a közösbe. Persze a politikus úgy kerülte a tandíj kifejezést, mint „ördög a tömjént”, ami viszont akár megnyugtatónak is hathat, csak felmenő rendszerben tudja – szavai szerint – elképzelni egy ilyen irányú változtatást.

A fideszes oktatáspolitikus azt is elmondta, hogy az egy évfolyamra felvett 90-100 ezres hallgatói létszámokat el lehet felejteni már csak a demográfiai okok miatt is. Kritizálta a szakaprózódást, továbbá felvetette, hogy az adott felsőoktatási intézmény állami finanszírozásába már be lehetne építeni egy olyan mutatót, amelynek az alapja az adott intézményből kikerülő diplomások konkrét munkaerő-piaci elhelyezkedési aránya lenne – ugye ezt nevezi a felsőoktatási szakzsargon diplomás pályakövetésnek. Az EU-nak tett korábbi vállalás (30-34 éves korosztály körében 40%-os diplomás arány elérése 2020-ra) és az annak nyilvánvalóan ellentmondó oktatáspolitikai elképzelések (az állami finanszírozású hallgatók létszámának drasztikus csökkentése 2014-re) kapcsán sokatmondó „érdemes lenne újragondolni” mondafordulattal reagált, hozzátéve, hogy a minél iskolázatlanabb – s így tudásban és kompetenciákban kevésbé versenyképes – nemzetek, országok gazdasága sokkal inkább kiszolgáltatódik más fejlettebb országoknak. Pokorni elmondta még azt is, hogy a miniszterelnök még januárban kérte fel egy lehetséges felsőoktatási alternatíva kidolgozására.

Két lényegi pontja van a gondolatsornak: 1) nagyon nehezen lesz tartható az állami finanszírozású hallgatók létszámának csökkentése, gyakorlatilag a fiskális (értsd: Nemzetgazdasági Minisztérium) tényezőn túl minden szakmai szemponttal szembe menetel a törekvés 2) mit jelent a lehetséges alternatíva – talán egy alternatív törvényjavaslatot? Végülis nem előfeltétel, hogy csak a Kormány készíthet törvényjavaslatot…