A Magadnaktanulsz már foglalkozott a fogyatékosok ügyével, interjút közöltünk egy a témát kutató akadémiai szakértővel. A fogyatékosságügy általános aspektusai mellett igyekeztünk az oktatás-, képzés kérdéskörében is eligazodni. A téma szinten tartása érdekében most interjút közlünk Gyene Piroskával, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnökével.

Ahogy a szervezet nevéből következik, az ÉFOÉSZ kizárólag az értelmi fogyatékos emberek érdekvédelmével foglalkozik, avagy az egyéb testi, fizikai fogyatékosok problémáit is zászlajára tűzi? Milyen a kapcsolat a többi érdekvédelmi szerveződéssel, például a MEOSZ-szal, esetleg tapasztalható valamilyen munkamegosztás a különböző fogyatékosságügyi szervezetek között az érdekvédelem területén?

Deklaráltan az értelmi fogyatékos emberek életminőségén szeretnénk javítani, de a Szövetség által nyújtott szolgáltatásokat pl. a személyi segítést és a szállítást más fogyatékossággal élő emberek is igénybe veszik. A „régi, nagy” szervezetekkel – így a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével is - szoros az együttműködés, hiszen alapvető céljaink, mint az oktatáshoz, a képzéshez, a foglalkoztatáshoz illetve a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megegyeznek. 2001-ben létrehoztuk a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsát, amely valamennyi fogyatékossági típus országos szervezetét - így a siketek, vakok, mozgáskorlátozottak, értelmi fogyatékossággal élők szervezetét magában foglalja. A Tanács, amelynek február 11. óta én vagyok a soros elnöke, 600.000 embert képvisel. A Tanács tagjainak közös célja, hogy bővítsük a tagszervezetek számát, működjünk együtt más szervezetekkel is. Szeretnénk megkeresni a pszichoszociális fogyatékos embereket támogató társulásokat is, hiszen 2008 májusa óta, amióta a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló Egyezmény hatályba lépett ők is a fogyatékos emberek „táborába” tartoznak.

Az ÉFOÉSZ gyakorlatilag országos lefedettséggel működik, helyi szervezetei Budapesten és számos megyében megtalálhatóak, így gyakorlatilag országos szintű rálátással és tapasztalatokkal rendelkeznek. Az Önök rendelkezésére álló információk, adatok ismeretében vannak olyan jól körülhatárolható térségek (megye, kistérség), amelyek jelentősen elmaradnak a fogyatékosságügyi intézményrendszer és érdekvédelem tekintetében?

Igen, ezek a területek megegyeznek Magyarország leghátrányosabb helyzetű régióival. Az a tapasztalatunk, hogy a fogyatékos emberek érzik meg a  leghamarabb a válságokat. Őket küldik el a leghamarabb a munkahelyekről – ha egyáltalán van nekik – és a legutolsó sorban gondolnak rájuk a szolgáltatások szervezése során. Az értelmi fogyatékossággal élők érdekérvényesítésük során más fogyatékos embereknél hátrányosabb helyzetben vannak. Magyarországon – az Európai Unió más tagállamaival szemben – még mindig helyettük beszélnek az érdekvédők. Az ÉFOÉSZ azon dolgozik, hogy az ő esetükben is érvényesüljön a Semmit Rólunk Nélkülünk elve, ezért különös tekintettel azokon a területeken, ahol a Szövetség érdekvédelmi tevékenysége gyengébb, önérvényesítő csoportok működtetésével erősítjük meg a munkát. Ezekben a csoportokban az érintettek elsajátíthatják azokat a legalapvetőbb technikákat, amelyekkel képviselni tudják saját magukat. Ez egy nagyon nehéz feladat. Sok olyan tagunk van, akitől sosem kérdezték meg, hogy mit szeretne. Ebben is segíteni kell, hogy bennük és a környezetükben is tudatosuljon: lehet saját akaratuk, joguk van dönteni.

A 2006-ban az Országgyűlés által elfogadott Országos Fogyatékosügyi program [10/2006. (II.16.) OGY Határozat], és a benne megfogalmazott horizontális alapelvek – mint például a hátrányos megkülönböztetés elve, a fogyatékos személyeket megillető speciális jogok vagy az egyenlő hozzáférés elve – mennyire tudtak megvalósulni az elmúlt években, mely paraméterekben történt a legnagyobb előrelépés, ugyanakkor mely területeken van a leginkább elmaradás a fejlettebb Uniós tagállamokhoz képest?

Összfogyatékosügyi szinten alapvető változásokat az OFP megalkotását kötelezővé tevő 1998. évi XXVI. a fogyatékos emberek jogairól szóló törvény hozott. Ez a törvény elindított egy alapvető szemléletváltozást először a jogalkotásban, majd társadalmi szinten is. Sajnos, azonban ha az értelmi fogyatékosság területére tévedünk, nem olyan egyértelműek az esélyegyenlősítő törekvések, mint más fogyatékossági típusok esetében. Az ma már természetes, hogy a mozgáskorlátozottakat rámpákkal segítjük az önálló közlekedésben, vagy a siketek számára jelnyelvi tolmácsot biztosítunk, de az értelmi fogyatékos emberek helyett még mindig mások döntenek – gondolok itt a gondokság rendszerére – és a szolgáltatásokban is még mindig az a legfőbb szempont, hogy meg kell védeni őket maguktól és a társadalmat is tőlük. Ez a kedvezőtlen szemlélet ma is táptalaja számtalan kirekesztő gyakorlatnak. Összességében azt várjuk, hogy az elkövetkezendő években az esélyegyenlőség területén felzárkózhatunk más csoportokhoz, mert számunkra már az is nagy eredmény volna.

Számos kiadvány illetve a Kapaszkodó szociális és fogyatékosságügyi magazin jelzi az ÉFOÉSZ szakmai és közéleti aktivitását. A nehéz gazdasági körülmények ellenére a közeljövőben várható a nyilvános jelenlét fokozása vagy inkább a mostani szint fenntartása a reális cél?

A kiadványainkat egyrészt a 22.000 fős tagságunk tájékoztatása, másrészt társadalmi szemléletformálási célzattal adjuk ki. Természetesen célunk emellett, hogy az érintettek és a velük kapcsolatos információk minél többször megjelenjenek az írott és elektronikus médiában, hiszen a nyilvánosság alapvető eszköze lehet az érdekérvényesítő munkának. Fontos, hogy ezek a megjelenések ne a sajnálatról vagy a nehézségekről szóljanak, hanem arról, hogy a fogyatékossággal élők is éppen olyanok, mint más emberek, ugyanazok a dolgok foglalkoztatják őket is. Azt szeretnénk, ha el tudnánk oszlatni a velük kapcsolatban kialakult hamis sztereotípiákat, és így megkönnyítenénk a társadalmi beilleszkedésüket. A média ennek lényeges eszköze lehet. A nyilvános jelenlét ma már nem feltétlenül gazdasági kérdés, és ha nem is fokozni, de a mai kor követelményeihez alakítani mindenképpen kell. Mi is törekszünk rá, hogy kommunikációs tevékenységünket a leghatékonyabb és ugyanakkor korszerű módon végezzük. Szervezetünket megtalálhatják a közösségi oldalakon, valamint éppen zajló, hazánkban úttörő támogatott lakhatási programunkról a www.kulcsprogram.blog.hu –n is tudósítunk.

A TÁRKI által kiadott Társadalmi Riport 2010 kötet külön tanulmányban foglalkozik a korai életszakaszra jellemző fogyatékosságügyi ellátásokhoz való nem egyenlő hozzáférések problematikájával. Az ÉFOÉSZ-nek ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatai vannak: valóban érdemi differenciák alakulhatnak ki attól függően, hogy adott településben, kistérségben milyen a kapcsolódó szociális,- egészségügyi és oktatási intézményrendszer? És itt rögtön felvetődik a másik interjúban is elhangzott kérdés, nevezetesen az Egyenlő Bánásmód Hatóságának (EBH) szerepe, elégedett ezzel az ÉFOÉSZ?

Igen, ezen a téren is nagy különbségekkel szembesülhetünk. Korábban is utaltam már rá, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés régiónként és településtípusonként is nagyon eltérő. Számtalan szülő utazik naponta több mint száz kilométert azért, hogy gyermeke korai fejlesztéshez jusson, de az iskolarendszer is rengeteg problémával terhes. A viszonylag kisszámú integrált iskolai osztályokban is gyakori a szakemberhiány. Az oda kerülő kisiskolás nem kap megfelelő bánásmódot, ezért a szülő inkább a szegregált, speciális iskolát választja, még ha azért többet is kell utaznia és nyilvánvalóan megnehezíti majd a későbbiekben is a beilleszkedést. Az egészségügyi szolgáltatásoknál is hasonló a helyzet. Kevés a felkészült kórház, a fogyatékos emberekkel kommunikálni tudó orvos.

Az ÉFOÉSZ felnőttképzési tevékenységet is folytat. Mi a felnőttképzési tevékenységük célja és mit tesznek az egész életen át tartó tanulás érdekében?

Az ÉFOÉSZ felnőttképzési tevékenységével elsősorban az értelmi fogyatékos embereket célozza meg. A képzési programok egy része az önálló életvitelt hivatott segíteni. Rendszeresen tartunk képzéseket szociális területen dolgozó szakemberek, így szociális gondozók, gyógypedagógusok és más, szociális területen dolgozók számára is. Ezeknek a képzéseknek az a célja, hogy „jó gyakorlatokkal”, nemzetközileg már ismert és elfogadott módszerekkel bővítse a szakemberek eszköztárát. Jelenleg éppen zajlik egy képzéssorozat támogatott lakhatási modellünk kapcsán, amely a nagy létszámú bentlakásos intézmények átalakításához kíván támpontként, alternatívaként szolgálni. Ehhez egyfelől képzést kapnak a szociális szakemberek, akik a bentlakók önálló életéhez fognak támogatást nyújtani, másfelől pedig magukat az érintetteket is képezni fogjuk az önálló életre való felkészülésük érdekében. Mind a lakhatási modell, mind a képzési forma úttörő Magyarországon, és számunkra is egy szakmailag izgalmas, reményteli vállalkozás.

Köszönöm az interjút!