A mai nap, de akár az elmúlt egy-másfél hét oktatáspolitikai híre kétség kívül Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lemondásának kilátásba helyezése volt a miniszterelnök irányába. Egyes médiumok szerint – Népszabadság, Index etc. – szerint Hoffmann már egy hete kézbesítette a Miniszterelnökségre a lemondási nyilatkozatát, mondván nem érez megfelelő politikai támogatottságot munkája folytatásához.

A válasz nem váratott sokáig, a kormányfő személyes szóvivője Szijjártó Péter a következő szavakkal kommentálta: "Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és így fog ez maradni még hosszú időn keresztül" - mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy az oktatási államtitkár Orbán Viktor kormányfő egyik legközvetlenebb munkatársa. Az államtitkár és a miniszterelnök következő közvetlen eszmecseréjének idejét firtató újságírói kérdésre viszont dodonai választ adott a szóvivő, mondván a két politikus a kormányüléseken szokott konzultálni, így külön találkozó nem szerepel Orbán Viktor naptárában. Természetesen megkérdezték a legfőbb érintettet, Hoffmann Rózsát is, aki az érdemi választ kikerülve a miniszterelnökkel történő személyes találkozójáig (akkor most lesz négyszemközti eszmecsere vagy nem?) várni kíván a nyilvános kommentálással. Sokatmondó, hogy az ügyben „személyesen érintett” Pokorni Zoltán szintén nem kommentálta a történéseket, és az ő lehetséges oktatási kormányzati (miniszteri / államtitkári?) szerepvállalását firtató felvetést, egy elég egyértelmű „nemmel” honorálta.

Valószínűleg a Hoffmann által néhány hete kezdeményezett Pokorni elleni etikai vizsgálat „elhalása” (a Fidesz etikai bizottsága okafogyottnak minősítette) generálta az államtitkár mostani akcióját. Lassan afféle „botránytárcává” minősül az oktatási államtitkárság és az egész terület, ahol az ágazati agendát már közel egy hónapja a „személyi ügyek” és az utcai tüntetések határozzák meg a szakmai kérdések, egyeztetések helyett. Jól láthatóan nem akar személyi változást a legfőbb kormányzati illetékes, viszont felmerül a kérdés, hogy mi tartja még egyelőre Hoffmann Rózsát a kormányban: a) az a szakmai, vagy a kritikusok szerint szimplán fiskális takarékossági program, amely láthatóan egyre nehezebben találkozik a köz- és felsőoktatás szereplőivel, álljanak azok a katedra egyik (pedagógusok) vagy másik (tanulók, hallgatók) oldalán? b) vagy a koalíciós „partner” – KDNP – vélt vagy valós politikai súlya, netán kormányon belüli zsarolási potenciálja? c) esetleg a miniszterelnök által saját magának és a 2010 nyarán felállt kormánya felé meghatározott szempont, hogy 2011 végéig, 2012 elejéig – az új Alkotmány és a kétharmados „sarkalatos” törvények megalkotásáig – nem kíván változtatni az induló csapaton? Legyen bármelyik is, az egyre kevésbé tagadható el, hogy itt már többről van szó, mint puszta szakmai alapú koncepcionális különbségek eszkalálódásáról! Az oktatásügy lehet a következő évek egyik legfőbb konfliktus-zónája, az átalakuló állami-önkormányzati feladatellátás olyan kísérleti terepe, ahol, ha elszabják a dolgokat, nagyon drágán megfizethet a következő – de talán a következő két – generáció…