Magadnaktanulsz interjú

Most januárban kezdődött meg a Kiskunhalasi Városi Bíróságon, annak a három betegápolónak a pere, akikkel szemben a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában történt vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség, többek között szemérem elleni erőszak és testi sértés gyanújával. A fogyatékosok ügye sokszor csak az ilyen típusú botrány vagy egyes bulvártudósítások kapcsán jelenik meg a médiumokban, miközben vajmi keveset tudunk arról, hogyan is élnek a különböző testi és értelmi fogyatékossággal élő honfitársaink. Az idejekorán, megfelelő időben történő felismerése a problémáknak, és azok szakszerű és hatékony kezelése, valamint beillesztése a szociális-, oktatási és foglalkoztatáspolitikai intézményrendszerbe talán a legfontosabb aspektusa a fogyatékos-ügynek. Az oktatás- képzés témaköréből kiindulva rögtön adódik a kérdés, hogy milyen esélyekkel rendelkeznek 2011-ben Magyarországon az értelmi vagy testi fogyatékos felnőttek a munkaerőpiacon? Laki Ildikó a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének fiatal kutatója, mint a téma szakavatott ismerője válaszolt a Magadnaktanulsz kérdéseire.

- Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérést. Eddigi pályafutásod során az alkalmazott társadalomtudományok számos aspektusával foglalkoztál, így városszociológiával, idegenforgalommal, oktatás- és kultúrpolitikával. Milyen külső vagy belső indíttatás vezetett, hogy a fogyatékosok ügyével kezdj foglalkozni, ami közel sem nevezhető az elmúlt húsz év egyik magyarországi sikertörténetének?

- Valóban nem a sikertörténeti aspektus fogott meg! Hét éve, amióta az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozom, egy projekt révén ismerkedtem meg, illetve „mélyedtem” el a fogyatékos témában. Bár nagyképűség lenne azt mondani elmélyülésről van szó, korrektebbnek tartom az ismerkedés kategóriáját.  Az Intézetbe kerülésem előtt a kultúra és az oktatás területén dolgoztam, úgy érzem ez az időszak is megalapozta e terület felé való fordulásomat. A városszociológia, kultúra, oktatás területei kimondottan érdekesnek, szerethető területeknek minősülnek. Ellenben azt láttam, ez önmagában nem elég, valami hiányzik Természetesen a kultúra, a városi-területi sajátosságok megismerése iránti vonzódásom a mai napig megmaradt. A fogyatékos-ügy felé fordulásom másik okaként egy igen kedves barátom megjelenését kell megemlíteni, aki súlyos látássérültként kiváló eredményeket képes a mai napig produkálni, úgy hogy nap, mint nap megküzd a helyzetéből adódó hátrányaival. A személy olyan erős hatást gyakorolt rám, melynek következtében úgy éreztem bármilyen formában is, de ezt a területet kell képviselnem. Reménykedve abban is, hátha tudok valamit adni! Megjegyzendő, gyerekkorom óta igen komoly elkötelezettséget éreztem a társadalom azon csoportjai iránt, amely csoportok láthatóan vagy rejtetten a társadalom peremére szorulnak. A munkámat nagyban befolyásolja az a pozitív tendencia, amely a fogyatékos-ügyben történt. Az elmúlt tíz-tizenöt év sokat lendített a téma előtérbe helyeződésében. Persze még mindig nem eleget, sokkal előrébb járnak a nyugati országok, de bízzunk a jövőben.

  - Az OECD legutóbbi 2010-es munkaerő-piaci jelentésének (OECD Employment Outlook 2010) egyik sarkalatos pontja az, hogy továbbra is meghatározó szektoriális anomália a különböző típusú diszkriminációk (nemi, etnikai-kisebbségi etc.) megléte. Speciális szegmens a fogyatékos felnőttek hátrányos megkülönböztetése a munkaerőpiacon, hogyan is áll ebben a tekintetben hazánk Európai Uniós és OECD-s összevetésben?

- A foglalkoztatás helyzetét nézve elmondható, hogy bár e tekintetben is volt pozitív irányú elmozdulás, nem jó a helyzet. A közel 600 000 fő (2001. évi népszámlálás) fogyatékos személyből, mindösszesen 9% folytat kereső tevékenységet.  Amennyiben a tevékenységeket nézzük, úgy elmondható, az érintettek többsége betanított munkát végez, és igen alacsony számban vannak jelen a diplomás, magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Az EU-s országokban némileg jobb a foglalkoztatási helyzet, az erre irányuló aktív törekvések köre. Gondolok itt azokra a politikákra (Dánia, Norvégia, Svédország), amelyek kimondottan előtérbe helyeik ennek a kérdésnek a megoldását közös érdekből.

- A fogyatékosok alkalmazási körülményeit illetően léteznek olyan magyarországi hazai vagy multinacionális munkáltatói példák, amelyek pozitív diszkriminációs gyakorlatát bátran állítható mindannyiunk elé?

 - Valóban léteznek ún. jógyakorlatok. Itt mégis különbséget kell tenni a foglalkoztatás és az ún társadalmi felelősségvállalás területén. Természetesen ezek összefüggnek egymással, de nem szabad összemosni őket. Kiváló foglalkoztatással összefüggő kezdeményezései vannak a Magyar Posta Zrt-nek, 2009-ben 346 fő megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztattak, különböző munkakörökben. Én nem tekinteném pozitív diszkriminációként a Posta ezirányú tevékenységét. Ez a normális állapot, vagyis ha munkavállalóról van szó, ha legfőképpen jól is végzi a munkáját  nem okozhat problémát a fogyatékossága. Ennél súlyosabbnak tekinthető az akadálymentesítés kérdésköre, amely gyakran komoly akadályozó tényező lehet a foglalkoztatásban, az egyenlő bánásmódban, az egyenlő esélyek megteremtésében.

   - Az Egyenlő Bánásmód Hatósága (EBH), mint a különböző diszkriminációs túlkapások ellen létrehozott hatósági szerv, mennyire tud hatékonyan fellépni a testi és értelmi fogyatékos munkavállalók érdekében?

- Az Egyenlő Bánásmód Hatóság - jól ismerve a tevékenységüket - komoly munkát végez ezen a területen is. Néhány adat: a Hivatal 2010-ben 12, 2009-ben 14 ún. legjellemzőbb ügyet vizsgált és oldott meg. A feladatai között elsősorban a jogorvoslati eljárás a mérvadó, a hivatal igazgatási egység, ezért nem feltétlen gondolom, hogy e szervnek kell mindent megoldania. A probléma továbbra is az, hogy kizárólag egy szervezet felől várjuk a teljes körű megoldását egy-egy problémahalmaznak. A fogyatékos-ügyben, mint más ügyekben is, rengeteg szereplő van jelen, akiknek együtt vagy külön, de mindenféleképpen az ügy mellé kellene állnia.

 - Kikre, milyen szereplőkre vagy intézményekre gondolsz?

- A szereplők között jelen vannak az állami, a piaci és a civil szféra képviselői, az egyének, illetve a különböző társadalmi csoportok. A törekvésekben jelenleg sokkal inkább az egyéni törekvések dominálnak, miközben a megoldásokat célszerű lenne közösen kitalálni és alkalmazni.

  - A fogyatékosok foglalkoztatása ma Magyarországon mennyire számít földrajzi, regionális kérdésnek, és ha igen, vannak ebből a szempontból kiemelhető pozitív térségek, települések, mint afféle „jó gyakorlatok” (best practises)?

- Azt kell mondanom, Magyarországon a fogyatékosok foglalkoztatása egyik régióban sem kedvező. Természetesen némileg jobb/kedvezőbb pozícióban van a Közép-Magyarországi vagy a Nyugat-Dunántúli régió. Ha területeket nézünk, akkor inkább a foglalkoztatási területek között tennék különbséget. Ennek megfelelően az állami, a gazdasági és a nonprofit területek mutatnak komoly eltéréseket. A „legrosszabb” foglalkoztató a gazdasági szervezetek köre, amely több sebből vérzik. Ezt követi az állami szféra majd a nonprofit szervezetek csoportja. Ez utóbbi minden esetben kedvezőbb képet vetít elénk, még abban az esetben is, hogy a szervezet maga nem érdekvédő, szociális területen működik.

  - Mit gondolsz, a fogyatékos-ügy mennyiben számít nevelési, oktatási és mennyiben munkaerőpiaci-foglalkoztatási kérdésnek? A kettő elkülöníthető egymástól vagy az előbbiből automatikusan következik az utóbbi?

- A probléma éppen eredeztethető. Minden mindennel összefügg. Nevelési kérdések közé tartozik például az, hogy a fogyatékos és nem fogyatékos gyermeket egy iskolában, osztályban úgynevezett inkluzív oktatásban részesítik. Ez kihat a későbbiekben a fogyatékos és nem fogyatékos emberek együttélésére, elfogadására, munkahelyi integrációjára. Őszintén szólva, ha ez megfelelően működne, akkor fel sem merülne, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk! Ehhez kapcsolódik a munkaerőpiac, ahol ez utóbbi esetben nem jelennek meg a problémák. Ha csak nem az akadálymentesítéssel lesznek gondok. Tehát a kérdésre a válasz, nem különíthetőek el a különböző szegmensek.

 - Véleményed szerint a fogyatékosokkal foglalkozó hazai szakemberek elméleti és gyakorlati felkészítése - gondolva itt a szociális tematikájú felsőoktatás és szakképzés jelenlegi rendszerére - a helyzetnek megfelelő, vagy elmarad az elvárható igényektől? És ha utóbbi, akkor mik azok a kitörési pontok, amelyek mentén valódi áttörés lenne elérhető a kérdésben?

- Kik a szakemberek? Ez az első kérdés. Vajon mondhatjuk-e valakire, hogy fogyatékos-ügyi szakember. Miben nyilvánul meg a szakember mivolt?  A képzésben, a végzettségben, a témában való jártasságban vagy esetleg az elkötelezettségben? Ezt ebben a formában nehéz értelmezni. Az oktatás csak részben „állítja elő” a szakembereket. Néhány szakterületen jelen vannak, képezzük a szakembereket, viszont néhány területen egyáltalán nem is találkozunk velük. Adhat-e lehetőséget a felsőoktatás arra, hogy elkötelezettek legyünk egy téma vagy terület iránt? Mit jelent az igény - a szakember valóban szakember-e vagy egy szakmát művel. Ezen kérdések feltevése után igen nehéz a sarok pontokat meghatározni. Én azt mondanám, mind a közép, mind pedig a felsőoktatásnak további komoly feladatai lennének a képzések révén a különböző fogyatékos-ügyi szakemberek kinevelésében.

  - Mit gondolsz az olyan pozitív médiakampányok, felvilágosító rendezvények hatásáról, mint például a Médiaunió 2010 második felében elindult Kerülj Közelebb! Kampánya, amely keretében ismert művészek, közéleti emberek vallanak a fogyatékos-ügyről?

- Jól fogalmaztál, pozitívan vélekedek a kampány kiváló kezdeményezés. Ellenben akkor látom a létjogosultságát, ha ez őszinte, nem csak a kampányban, hanem a törekvésekben is. Az integráció nélkülözhetetlen elem a társadalom működésében. A szerepvállalások akkor lesznek hitelesek, ha maguk a szereplők képesek megfelelően, hitelesen, mindennapi módon bemutatni a különféle helyzeteket.

 - A beszélgetés végén, adódik a felvetés: lehetünk optimisták akár már középtávon (5-15 év) a magyarországi fogyatékos-ügy alakulása kapcsán?

- Alapvető véleményem, hogy az elmúlt 15 évben igen sok változás következett be a fogyatékos-ügy területén. Gondoljunk csak a megszületett törvényekre, rendeletekre, a civil és állami, valamint a magánszereplők a területen történő megjelenésére. A munkahelyek aktivitására, befogadó (inkluzív) kezdeményezéseire, az akadálymentesítési törekvések körére, az egyéni és társadalmi kezdeményezések megjelenésére. Az elmúlt időszak azonban nem volt elegendő a sebek gyógyulásában. Mindenféleképpen azt kell mondanunk, hogy egy olyan területről van szó, amelyik folyamatosan pozitív irányba változik. Ennek megvalósítása függ a társadalomtól, a politikától és gazdasági élettől egyaránt. Bizakodó vagyok, a terület képes jó irányba haladni, amennyiben ezt minden érintett akarja! Elmondanám még, hogy éppen 2010 nyarán záródott az a kutatás, amely a fogyatékos fiatalok és fiatal felnőttek életterének elemzésére irányult. A kutatásról, az eredményekről bővebben a www.fogyat77.socio.mta.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők.

  - Köszönöm a beszélgetést!

Névjegy:Laki Ildikó településszociológus, kulturális szakember és könyvtáros. Jelenleg az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa, a Szegedi Egyetem és a Zsigmond Király Főiskola oktatója. Kutatási területe a fogyatékos személyek (látás, hallás és mozgáskorlátozottak) életének, életkörülményeinek feltárása, társadalmi integrálódásuk lehetőségeinek feltérképezése, munkahelyi integrációjuk megismerése.