Lassan harmadik hete, hogy a sajtónak kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott), a felsőoktatás rendszerének átalakításáról szóló kormányzati koncepció uralja a hazai belpolitikai napirendet, de az oktatás világát mindenképpen. Az egyértelmű elképzelések (állami egyetemek és főiskolák számának drasztikus csökkentése; az állami finanszírozású hallgatói létszám közel megfelezése; 3 év alatt 88 milliárd Ft állami forrás kivonása a rendszerből) legelőször az egyetemek, főiskolák vezetését késztette nyílt színvallásra: a „reform” vezéráldozatainak szánt intézmények rektorai sürgős „egyeztetésbe” kezdtek az oktatási kormányzattal, persze, ahogy a NEFMI Oktatási Államtitkárságának „baráti invitálást” kézhez kapták. A különböző politikai pártok szakpolitikusai, televíziós műsorok, háttérbeszélgetések csócsálják a témát azóta is folyamatosan. Mindezek ismeretében érdemes megvizsgálni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) reakciójának tartalmát és stílusát.

A HÖOK a rendszerváltás időszakában létrejött Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) jogutódjaként alakult meg 1994. februárban még Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven. A hallgatói érdekvédelem „kényszere” csakhamar jelentkezett, a Horn-kormány „híres-nevezetes” 1995. március 12.-i kormányülését követően jelentették be a Bokros-csomag keretében, a felsőoktatási tandíj bevezetését. A csomag intézkedései ellen és potenciális „kárvallottjai” közül talán az egyetemi, főiskolai diákság szervezte meg magát, ha nem is a leghatékonyabban, de a leglátványosabb módon biztosan. A HÖKOSZ előbb tüntetett, majd tárgyalt, s miután az akkori kormányzat elfogadott egy a tandíj bevezetéséről szóló kormányrendeletet, 1995 őszén egy átfogó országos tüntetéssorozatba kezdtek – októberben a parlament előtt pedig több tízezres tüntetés zajlott le a HÖKOSZ szervezésében. Ennek eredményeképpen komoly engedményeket ért el a hallgatói érdekképviselet, ugyanis a Horn-kormány elhagyta a 2000 Ft-os alaptandíj melletti kiegészítő tandíj (10 000 Ft-ig terjedt volna ki akkor) bevezetését. A HÖKOSZ 1996-ban vette fel a most is hivatalos Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nevet.

Az 1998-as országgyűlési választás, majd azt követően az első Orbán-kormány megalakulása alapjaiban írta át a korábbi évek forgatókönyvét. A tandíj eltörlésével kampányoló Fidesz, választási ígéretéhez híven eltörölte a tandíjat, és a HÖKOSZ/HÖOK több korábbi vezetője, képviselője kormányzati vagy kormány-közeli pozícióban landolt (pl. 1995-ben a HÖKOSZ-t vezető Szabó László előbb Pokorni Zoltán oktatási miniszter tanácsadója, majd 1999 ősztől a Deutsch Tamás vezetett Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára lett). Az 1998 utáni nyolc esztendő a HÖOK szempontjából az előbbiekhez képest – még a 2002-es kormányváltás ellenére is - kevésbé volt eseménydús. Az első Fidesz-kormány alatt elindult felsőoktatási integráció; magának a felsőoktatásnak az expanziója és sokak által kritizált „tömegesedése”; a magán-felsőoktatási szektor beindulása és ágazati-területi kiterjedése; valamint a költségtérítés, mint sajátos magyar kategória egyre erőteljesebb térnyerése alapjaiban nem lépték át a hallgatók „tűrésküszöbét”. Időnként megjelent egy-két tanulmány az expanzió várható negatív hatásairól és a friss diplomások munkaerő-piaci pozícióinak romlásáról. A HÖOK egymást váltó vezetői pedig egyre nagyobb arányban találták meg a hallgatói érdekvédelem utáni karrier következő állomását a politikai jobboldal különböző pontjain, pozícióiban – pl. Almássy Kornél. Persze ezzel semmiképpen sem akarjuk állítani azt, hogy a HÖOK 1995 után egyértelműen köthető volna a jobboldali pártokhoz (elsősorban a Fideszhez), de a kapcsolat intenzitása mindenképpen szívélyesebb volt, mint a szocialistákhoz. 2006-ban a kormányzati politika agendára ismételten felkerült felsőoktatási tandíj (a zseniálisan semmitmondó felsőoktatási részhozzájárulás – fer - terminus technikus) felébresztette a „szunnyadó oroszlánt”. Szinte az összes felsőoktatási központban lezajlottak a tüntetések már 2006-2007 folyamán. Ezek időnként „összeértek” a kormányellenes (Balatonöszöd után vagyunk nem sokkal) demonstrálók akcióival, amit a HÖOK nagyon korrekten igyekezett megfelelően kezelni – pl. ezért csúsztatták el időben és tették át a Budai Várba a 2006. október elejére tervezett tandíjellenes tüntetést. A HÖOK konzekvensen tartotta magát akkor a tandíjellenes állásponthoz, de higgadt magatartásával „üdítő kivételt” jelentett akkortájt. Ez kitartott a 2008. márciusi „szociális népszavazásig”, a HÖOK országos méretű sajtókampány keretében igyekezett tandíjellenességét demonstrálni, akár még a Rektori Konferenciával való nyílt összeütközést is a tandíj és általában a felsőoktatás finanszírozása kapcsán. Az eredmény ismert, a választópolgárok „lehúzták a WC-n” a Gyurcsány-kormány intézkedéseit (fer; vizitdíj; kórházi napidíj). A 2008-2010 tavasz közötti két esztendő ismét viszonylag nyugodtabb időket hozott már a nagy valószínűséggel „beárazott” második Orbán-kormány időszakára készülve: olyan kérdések voltak a fókuszban, mint a hazánkban is bevezetett duális Bolognai folyamat hatásainak vizsgálata vagy a pedagógus- valamint természettudományos képzések anomáliái. A tavalyi kormányváltás utáni nyugodt hónapok és az „oktatási béke” időszakát zárta le a Hoffmann-(Matolcsy) koncepció. Erre jött, első blikkre talán kissé késeinek tűnő HÖOK állásfoglalás, amelyet mi magunk is közöltünk a napokban.

Az állásfoglalás- talán túlságosan is – higgadt megfogalmazása mögött a következő karakteres csomópontok tapinthatóak ki:

1. A HÖOK a teljes hazai felsőoktatási spektrumot átfogja (az összes, szám szerint 69 állami és magán-felsőoktatási intézmény) tehát egyszerre képviseli a majdani nyertes megmaradó és/vagy gyarapodó intézményeket, illetve a bezárásra / jobb esetben kényszerű integrálásra ítélt alma matereket. Másrészt hallgatói szemszögből kevésbé fontos tényező, hogy mely felsőoktatási intézmény neve fog szerepelni a diplomáján.
2. Nagyon nehéz úgy megfogalmazni egyértelmű és karakteres véleményt, hogy szinte napi rendszerességgel érkeznek az egymásnak ellentmondó hírek, nyilatkozatok a „hivatalosságok” részéről – pl. lesz tandíj vagy mégsem; marad vagy eltűnik a költségtérítés; bezárják, vagy éppen erősítenek intézményeket.
3. Talán a konkrét kormányzati hatástanulmányok hiányának felemlegetése a legkonkrétabb HÖOK álláspont – ezzel az érdekképviselet a nélkül tud kritikus maradni, hogy nem fogható rá a politikai haszonszerzés vádja.
4. A képzési párhuzamosságok kiküszöbölése, a munkaerő-piaci folyamatok tükrében az egyes tudományterületekhez kapcsolódó mennyiségi átcsoportosítások pedig mind-mind olyan kérdések, amelyekkel a felsőoktatásban érintett szereplők nagy része már évek óta tisztában van és egyetért. Olyan kérdések nyílt felemlegetése, amelyek akár még 4-5 éve is tabunak számítottak, ma már a realitás részei.
5. Az Európai Unió irányába tett felajánlásra (a diplomások arányának 40%-ra történő emelése a 30-34 éves korosztályban) tett utalás viszont várhatóan „pusztába kiáltott szó” marad a következő évekre tervezett több mint 20 ezres államilag finanszírozott hallgatói létszámcsökkentés révén.
6. Mindezeken túl teljesen más a nagypolitikai konstelláció. 2006-ban vagy 2008-ban a szakmai kritikák mellett, nyugodt szívvel lehetett nyíltan kormányellenes húrokat is pengetni, nem kellett nagyobb jóstehetség az akkori kormányzat 2010-es bukására fogadni. Ma teljesen más a helyzet: az országos és önkormányzati szinteken is hihetetlen módon megerősödött és koncentrálódott kormányzati pozíciók ismeretében a következő néhány év szakmai-érdekvédelmi alkufolyamatait sokkal nehezebb felépíteni és tartani, mint a korábbi politikai értelemben jóval kiegyensúlyozatabb ciklusok viszonyai közepette. Másrészt a jelenlegi politikai ellenzék jelen állapotában korántsem tűnik vállalható partiképes alternatívának: az egyik éppen szakadni készül, a másik a helyét keresi, a harmadikról meg jobb nem is beszélni…